Rólunk
Kisgyermekes szülőkként gyakran szembesültünk azzal a problémával, hogy nagyon sok ideig kellett keresgélnünk a megfelelő könyveket KisLurkónk számára. Több órát elvett 1-1 könyvrendelés, mert a „bőség zavara” miatt nehezen tudtunk választani. Emellett több alkalommal csak a csomag megérkezésekor derült ki, hogy mégsem olyan minőségű a könyv, amilyenre gondoltunk/számítottunk. Folyamatosan kerestük a legjobb könyveket, megkérdeztük az ismerőseinket, barátainkat, tanácsot kértünk internetes csoportokban, így bővítve itthoni kis „könyvtárunkat”. Gyakran látogattuk a közelünkben található könyvesboltokat, de sokszor nem találtuk az előre kiszemelt darabokat. Ezután jött az ötlet, hogy milyen jó lenne egy helyre összegyűjteni a gyerekek kedvenceit, ezzel segítve a szülőket, pedagógusokat, akik szintén folyamatosan keresgélnek.
Szívügyünknek érezzük, hogy olyan minőségi könyvek kerüljenek a polcokra, melyeket örömmel vesz kézbe gyermek és felnőtt egyaránt, ennek köszönhetően pedig a közösen megélt pillanatok érzése örök emlék maradhat. Hisszük, hogy mi, mai szülők is le tudunk lassítani, s képesek vagyunk minél több minőségi időt tölteni gyermekeinkkel, megalapozva ezzel érzelmi biztonságukat. Ehhez szeretnénk segítséget nyújtani a korosztályonként és témakörönként csoportosított könyvválogatásokkal, melyek egyszerűbbé, gyorsabbá és biztosabbá tehetik a választást.